Odescalchi Márk, az Andrássy Gyula Alapítvány részéről
Andrássy Gyula gróf 1823-ben a Felvidéken (ma: Szlovákia) született az egyik legjelentősebb magyar földbirtokos családban. Az erdélyi eredetű család a XVI. századtól kezdve jelentős szerepet játszott a magyar politikai életben.
Andrássy Gyula 1847-ben kezdte meg politikai pályáját, amikor Zemplén megye képviseletében beválasztották az országgyűlésbe. 1848. március 13-án, még mielőtt kitört volna a forradalom, az országgyűlésben támogatta Kossuth Lajos petícióját a magyar függetlenségért.
gróf Andrássy Gyuláról
Áprilisban kinevezték Zemplén megye főispánjává. Szeptembertől tisztként részt vett az Ausztria elleni védekező harcokban. Kiemelkedő szerepet játszott a szeptemberi pákozdi csatában, majd októberben, mint az önkéntes nemzetőrök parancsnoka a schwechati csatában, 1849-ben pedig az isaszegi és a nagysallói ütközetben. 1849 májusában kinevezték Isztambulba a magyar kormány képviselőjének és az 5. huszárezred ezredesének. Az volt a feladata, hogy vegye rá a török kormányt a Bánátból Havasalföldre menekült császári-királyi osztrák haderő lefegyverzésére. A következő hónapban Szerbiába utazott, és megkísérelte rábeszélni a szerb kormányt, hogy hívja haza azokat a szerb önkénteseket, akik Magyarországon a magyarok ellen és az osztrákok oldalán harcoltak. Júliusban ismét Isztambulban volt, és oda menekült egy hónappal később Kossuth Lajos is, miután a magyar honvédsereg összeomlott az egyesült osztrák-orosz sereg támadása alatt. Nem sikerültek az osztrákok törekvései, hogy a törökök adják ki nekik a magyar menekülteket. Novemberben Andrássy – aki internálástól tartott – Párizsba utazott, és megkezdte 10 éves száműzetését.
Az 1860-as évek elején fokozatos közeledés volt észlelhető Bécs és Pest-Buda között. A kiegyezés felé történt elmozdulásért általában Deák Ferencnek tulajdonítják az érdemet. Deák azonban felfedezte, hogy Andrássy diplomáciai és politikai tehetségére, a bécsi udvar által iránta tanúsított elfogadottságára nagy szükség volt ahhoz, hogy a császár is rugalmasan álljon a kérdéshez. A császárné és Andrássy közötti jó viszony is döntő fontosságú volt a kitűzött cél elérése szempontjából. Olyan volt a kölcsönös megbecsülés Deák és Andrássy között, hogy Deák felkérte Andrássyt, hogy ő elnökölje az új alkotmány kidolgozásával megbízott bizottságokat, és önmaga helyett őt javasolt a miniszterelnöki posztra is. Úgy szólt Andrássyról, mint a Gondviselés küldöttéről, mint akit Isten szemelt ki feladatára. 1867-ben Deák javaslatára nevezték ki Andrássyt a kettős monarchia magyar miniszterelnökévé. Simor hercegérsekkel közösen helyezte a koronát az uralkodó, Ferenc József fejére. Az állam nevében megvásárolta a gödöllői kastélyt a király és a királyné számára, koronázási ajándékul.
A kettős monarchia szerkezete minden területen visszaállította – a király és a parlament közötti megállapodás alapján – Magyarország saját törvényeit, az ú.n. „közös ügyek”, a hadügy, a külügy és a pénzügy kivételével. Az Osztrák-Magyar Monarchiában ezeket a területeket ”közös” miniszterek irányították, akik nem voltak felelősek sem az osztrák, sem a magyar törvényhozásnak, hanem csak a két, egyenként hatvan tagú delegációnak, amelyeket az egyes parlamentek választottak meg. Amikor 1871-ben Andrássyt nevezték ki a Monarchia közös, császári és királyi külügyminiszterévé, ez arra nyújtott biztosítékot, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia történetében először a külpolitika szem előtt fogja tartani a speciális magyar érdekeket, bár nem rendelte önmagét azok alá. 1871-re Andrássy belefáradt a miniszterelnökséggel járó adminisztratív teendőkbe. A Monarchia külügyminiszterévé történt kinevezése lehetőséget adott, hogy nagyobb színpadon kamatoztathassa kivételes tehetségét és Európával kapcsolatos alapos ismereteit.
Andrássy meggyőződése volt, hogy Magyarország csakis a kettős monarchia keretein belül képes életben maradni, és ezért a kettős monarchia biztonságának a garantálása nemcsak Magyarországnak, de a Monarchiának is elsődleges érdeke volt. E biztonságot leginkább két dolog fenyegette, az orosz terjeszkedés és a pánszlávizmus, amely a szláv népeket a Monarchia szétdarabolására ösztönözte. Úgy jellemezhetjük Andrássy nyolc éves külügyminiszteri működését, hogy mindvégig igyekezett féken tartani ezeket a fenyegetéseket. Nem sokkal a kinevezése után megalakult a Dreikaiserbund, a három császár szövetsége, miután a legyőzött Franciaországban kikiáltották a Német Birodalom megszületését. 1873-ban Andrássy tető alá hozott egy osztrák-orosz megállapodást a balkáni status quo-val kapcsolatban. Két esztendővel később, amikor Bosznia-Heregovina felkelt a törökök ellen, Andrássynak sikerült visszafognia mind az oroszokat, mind a Monarchiát, hogy nehogy elkezdjék a Balkán feldarabolását. 1877-ben Budapesten egy titkos egyezmény köttetett meg, amely szerint Ausztria-Magyarország semleges marad egy orosz-török háborúban és ezért elfoglalhatja Bosznia-Hercegovinát. Románia, Szerbia, Bulgária és Montenegro megkapja a függetlenséget, azzal a feltétellel, hogy nem alkotnak egy egységes délszláv államot. Három hónappal később az orosz sereg bevonult a Balkánra. Ennek a háborúnak a San Stefanó-i béke vetett véget 1878 márciusában. Ez aláaknázta Andrássy pozícióját, mert ebből egy jelentősen megnagyobbodott Bulgária került ki, amelyet két évig orosz csapatok foglaltak el. Ez alatt a két év alatt az új független Románia és Szerbia is orosz gyámság alá került. 1878 júniusában a berlini kongresszuson – amely Andrássy kezdeményezésére ült össze – Oroszországot elszigetelték, és arra kényszerítették, hogy egyezzen bele Bulgária méretei jelentős csökkentésébe, és hamarosan vonja onnan vissza a csapatait.
Andrássy arra a következtetésre jutott, hogy a berlini kongresszus logikus következményének a Monarchia és Poroszország közötti szövetségnek kell lennie, amely megakadályozhatja az oroszok további európai terjeszkedését. Mindebben számított arra a kapcsolatra, amelyet a kongresszus alatt Bismarck-kal alakított ki. Bismarck is hozzá hasonlóan gondolkodott, és 1879-ben Bécsben meg is kötötték a Kettős Szövetséget. Andrássy ezt tekintette pályafutása megkoronázásának. Mivel egészsége már nem volt tökéletes, le is mondott hivataláról. Amikor 1890-ben Erzsébet királyné megkapta Andrássy halálhírét, megjegyezte hogy elveszítette a legjobb barátját.
részletek
gróf Andrássy Gyuláról
részletek
II. Sándor cár szerint „túlságosan büszke volt ahhoz, hogy megtévesszen másokat”. A szentpétervári brit nagykövet azt mondta róla, hogy „nagy éleslátással rendelkezett, széles látókörű, liberális gondolkodású volt, és rendelkezett azzal a döntési képességgel, amelyre olyan nagy szüksége van annak, aki embereknek parancsol…kötelessége teljesítése közben mindig az igazság és a becsület érzése vezérelte.”