Odescalchi Pál herceg – nekrológ az alapítóról

Odescalchi Pál herceg magyar nemes volt, aki részt vett a budapesti náci ellenállásban, de a kommunisták osztályellenségnek kiáltották ki.

(Forrás: The Daily Telegraph, angol nyelvű napilap 2014. június 30. száma. Ford. Bánki Vera)

90 éves korában a franciaországi Arles-ban 2014. április 17-én meghalt Odescalchi Pál, aki az egyik utolsó kapocs volt a „régi Magyarország”-gal, azzal a Magyarországgal, amely társadalmilag és gazdaságilag egy maroknyi nagy család, többek között az Eszterházy, a Károlyi, az Andrássy, az Apponyi, a Pálffy, a Széchenyi és az Odescalchi család kezében volt. Ennek az arisztokráciának hatalmas földbirtokjain alapuló hatalma megtört, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia elveszítette az első világháborút. A háborút lezáró trianoni békeszerződés megfosztotta az országot területe kétharmadától, sok főnemesi birtok az utódállamokhoz – Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, Ausztria – került. Az Odescalchi család csak későn csatlakozott a magyar arisztokráciához. Benedetto Odescalchit, a család egyik ősét 1676-ban pápává választották,  a XI. Ince nevet vette fel. Ő volt a lelke annak a Szent Ligának (Ausztria, Lengyelország és Velence), amely 1683-ban felmentette Bécset a török ostrom alól, és három évvel később, 1686-ban Budát is felszabadította a török uralom alól. A pápa tevékenysége elismeréséül I. Lipót, mint német-római császár, azzal tisztelte meg az Odescalchi családot, hogy a pápa fivérét, Livio Odescalchit a német-római birodalom hercege és a Szerémség hercege címmel tüntette ki. A címmel nagy birtokok is jártak az akkor Magyarországhoz tartozó Horvátország északi részében. Ennek a hercegnek a leszármazottja, az azonos nevű Livio Odescalchi herceg, Mária Terézia királynő és császárné udvari marsallja volt, aki a XVIII. század végén örökölte meg ezeket a birtokokat. Egy magyar örökösnőt vett feleségül, és megalapította az Odescalchi család magyar ágát, amely 1948-ig tiszteletreméltó helyet foglalt el a magyar társadalomban.

Talán ennél is fontosabb, hogy Odescalchi Pál az egyik utolsó kapocs volt a második világháború alatt kibontakozott kicsi, de hősies magyar ellenálló mozgalommal. Amikor a trianoni béke következtében a család elveszítette a birtokait, Pál apja, Odescalchi Károly (Carlo) az üzleti életben érvényesült. 1935-ben az egyik legnagyobb magyar iparvállalat, a Ganz vezetőségének lett a tagja. 1938-ban Magyarország – viszonzásul Hitler segítségéért, amelynek köszönhetően a Csehszlovákiához csatolt magyar területek nagy része visszatért Magyarországhoz – csatlakozott a Németország, Olaszország és Japán alkotta Háromhatalmi Egyezményhez, és elkötelezte magét a tengelyhatalmak mellett. Attól kezdve egy sor zsidótörvénnyel gyorsan nőtt a magyarországi zsidó népességre gyakorolt nyomás: korlátozták a zsidók polgári jogait és gazdasági tevékenységét.

A Ganz vezetősége Odescalchi Károly kivételével kizárólag zsidókból állt, és ezért nagyon sebezhető volt. Amikor 1941-ben Magyarország belépett a második világháborúba, és negyvenezer katonával támogatta a náci Németországot a Szovjetunió megszállásában, a Honvédelmi Minisztérium megbízottakat ültetett minden olyan vállalat vezetőségébe, amelynek köze volt a honvédelemhez, így a Ganzéba is. A feladatuk az volt, hogy kigyomlálják a ”megbízhatatlan elemeket”, akiket vagy a frontra küldtek vagy a frontvonalak mögé, de olyan helyekre, ahol igen csekélyek voltak a túlélési esélyeik. Amikor a Ganzhoz delegált megbízott egy olyan zsidó mérnök elbocsátását kérte, aki az első világháború kitüntetett veteránja volt, csak azért, mert németellenes megjegyzéseket tett, Odescalchi Károly tiltakozott és kijelentette, hogy ő maga sem barátja Németországnak. Emiatt letartóztatással fenyegették. Személyes kapcsolatai segítségével sikerült azonban elérnie Horthy kormányzót, aki elrendelte, hogy a minisztériumi megbízottat más vállalathoz helyezzék. Az 1944. március 19-én megvalósult német megszállás után Károly megtudta, hogy a neve a nácik fekete listája első helyén szerepel. Ettől kedve visszavonult, otthon dolgozott és a háború végéig gyakran cserélte lakhelyét.

Odescalchi Pál édesanyja, Odescalchi Klára (Kája) hercegné Andrássy Gyula gróf legfiatalabb unokája volt. Andrássy Gyula, a XIX. század egyik legnagyobb magyar politikusa, 1867 és 1871 között Magyarország miniszterelnöke, majd 1871 és 1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt. E minőségében ő hozta tető alá az Oroszország ellen irányuló kettős szövetséget Németországgal. Amikor Hitler 1939-ban lerohanta Lengyelországot, a lengyelek – köztük sok zsidó is – tömegesen menekültek a szomszédos Magyarországra. A magyar kormány menedéket adott nekik és átengedte Nyugat-Európába azokat a lengyel katonákat, akik tovább akartak harcolni Németország ellen. 1941-re csaknem ötvenezren tettek így. A magyarok jól gondoskodtak azokról a lengyelekről, akik itt maradtak, iskolákat nyitottak a gyermekek számára, és a náci tiltakozások ellenére a lengyel követség 1940 novemberéig működött. Odescalchi Klára a menekültekkel foglalkozó magyar-lengyel bizottság alelnökeként jelentős részt vállalt ebben a munkában, Fő utcai otthonában székelt a bizottság irodája. Kapcsolatot tartott fenn a brit nagykövetséggel is, és értékes politikai információkkal látta el Owen O’Malley nagykövetet. Amikor 1941-ben Magyarország hadba lépett, megszakadtak a brit-magyar diplomáciai kapcsolatok és megerősödött Budapesten a náci befolyás. O’Malley figyelmeztette a hercegnét, hogy a letartóztatás veszélye fenyegeti. Odescalchi Klárát a brit tengerészeti attasé Dubrovnikba vitte egy olyan kiutazási engedéllyel, amelyet személyesen Horthy írt alá. A tervek szerint a királyi haditengerészet onnan tengeralattjáróval Görögországba, majd Kairóba szállította volna őt. Klára hercegné tragikus módon életét veszítette a dubroviniki kikötő olasz bombázása során. Ez volt a háború egyetlen ilyen jellegű bombázása.

Odescalchi Pál tehát híresen hazafias és szilárdan náciellenes családból származott. Szülei már a háború kitörése előtt elváltak. Pál édesanyja halálakor tizenhét esztendős volt, a budapesti Ferenc József katolikus gimnáziumba járt. Utána a József nádor műegyetemre iratkozott be, mérnöki tanulmányokba kezdett. Miután a németek 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, Pál egyre inkább úgy érezte, nem elégíti ki a diákélet. Türelmetlen volt, cselekedni szeretett volna hazája veszedelmes helyzetében. Rokon lelkeket keresve kapcsolatba lépett a magyar hadsereg két fiatal tisztjével, Thassy Jenővel és Görgey Guidóval, akiknek sikerült elkerülni a frontszolgálatot, és akik részt vettek a náci megszállással szemben kibontakozó ellenállás néhány akciójában. Emlékirataikból kiderül, hogy tevékenységüket eleinte az ifjonti kalandvágy ihlette, de kétségtelenül hasznos szerepet játszottak, amikor feladatokat hajtottak végre az ellenállás komolyabb szereplői megbízásából. Odescalchi Pál mély benyomást gyakorolt rájuk, mert elkötelezett volt (ahogyan ő mondta) „amellett, hogy tenni kell valamit, leállítani a dolgokat, nehogy az ország maradjon Hitler utolsó csatlósa”. Thassy úgy emlékezett rá, mint „legfiatalabb és leglelkesebb társunk”-ra.

A magyarországi antifasiszta ellenállási mozgalom túl kicsi, túl megosztott és politikai vetélkedések által szétszabdalt volt ahhoz, hogy árthatott volna a náci vagy a nyilaskeresztes hatalomnak. A mozgalom két legfontosabb vezetője, a radikális demokrata Bajcsy-Zsilinszky Endre és a kommunista Rajk László megkísérelt létrehozni egy közös Felszabadítási Bizottságot, amely ösztönözte volna a nyilas rezsimmel szemben a fegyveres ellenállást, de a tervet a bizottság megalakulásakor azonnal elárulták, és tagjait – Rajk kivételével – elfogták vagy felakasztották. Odescalchi Pál, azon túl, hogy valóban hasznos munkát végzett mint futár az ellenálló csoportok között, és megszervezte  a zsidók és más potenciális áldozatok költöztetését az egyik védett házból a másikba, benne volt több rosszul eltervezett, kudarcra ítélt vállalkozásban is. Ezek között meg kell említeni a tervet, amely szerint ki kellett volna szabadítani a kórházból és fel kellett volna fegyverezni 42 amerikai hadifoglyot – az amerikai légierő tagjait, akiknek a gépét bombatámadások során lelőtték -, és belőlük létrehozni egy személyes testőrséget Horthy kormányzó számára. A hadfoglyokat azonban elszállították Németországba, még mielőtt az ellenállók felvehették volna velük a kapcsolatot. Amikor 1944 novemberében a Felszabadítási Bizottság Kiss János altábornagy irányította katonai vezetőségét az Andrássy út egyik épületében egy titkosnak gondolt találkozón letartóztatták, Odescalchi Pál azért mozgósította az ellenállói köröket, hogy szabadítsák ki őket a Margit körúti katonai fegyházból, ahol a kivégzésükre vártak. Ez Don Quijote-i terv volt, amiből nem is lett semmi. Amikor a Vörös Hadsereg már csaknem teljesen körülzárta Budapestet és megindult a város hosszú ostroma, Pál azt javasolta néhány társának, hogy akadályozzák meg a visszavonuló nácik szabotázs akcióit a Pestet és Budát összekötő hidak ellen.

 Egy egészségügyi dolgozó papírjaival felszerelve megpróbált átjutni az Erzsébet-hídon, valószínűleg azzal a céllal, hogy hatástalanítsa a robbanóanyagot, amely nem sokkal később elpusztította a hidat, de a hidat szigorúan őrizték. Pál szerepelt egy olyan ellenállási akcióban is, amelyet siker koronázott.  A Kiss János altábornagy vezette ellenállási csoport felszámolása után bajtársaival, Thassyval és Görgeyvel közeledtek a rivális ellenálló csoporthoz, amely Sólyom László vezérkari százados körül alakult ki. Így akaratlanul is egy kommunistákból és kommunista szimpatizánsokból álló csoporthoz csatlakoztak, amely azonban a mozgalom egyik leghatékonyabb és legfegyelmezettebb egysége volt. Sólyomtól robbanóanyagot kaptak, amelyet szerszámos ládába rejtettek. Munkásruhát öltve Pál és társai megsemmisítettek vagy használhatatlanná tettek a Gellérthegyen négy német katonai teherautót.

Amikor 1944 decemberében megkezdődött Budapest ostroma és bombázása, Odescalchi Pál Thassyval és Görgeyvel csatlakozott a főváros előkelő társasága több tagjához, és a Vörösmarty téren, a Wagons Lits iroda épülete pincéjében talált menedéket.  Ott töltötték az ostromot, feszültek voltak a kényszerű tétlenségtől. 1945  január közepén szovjet katonák rontottak be a pincébe, és az ott tartózkodókat kiparancsolták a térre romeltakarításra, miközben ők, a „felszabadítók”, kifosztották az épületet. Pál és társai üzenetet kaptak, hogy január 19-én délelőtt találkozhatnak Sólyom Lászlóval a Nemzeti Múzeumnál. Onnan Sólyom elkísérte őket a Tisza Kálmán térre (ma: II. János Pál pápa tér), a nácibarát Volksbund egykori székházába, amelyet akkor már elfoglalt a Magyar Kommunista Párt budapesti bizottsága. Ott bemutatták őket Kádár Jánosnak, aki egy évtizeddel később, az 1956-os forradalom után, a kommunista Magyarország és a kommunista párt vezetője lett. Kádár felkínálta a fiataloknak azt a kiváltságot, hogy legyenek az MKP tagjai. Megtiszteltetésként alacsony sorszámú tagkönyvet kaptak volna, elismerve ellenállói tevékenységüket. Odescalchi Pál azonnal visszautasította az ajánlatot, Thassy és Görgey habozott. Sólyom akkor azt javasolta, hogy dolgozzanak az ő irányítása alatt újjászervezett rendőrség számára. Ahogyan Thassy később visszaemlékezett: Pál ezt az ajánlatot is „udvariasan, de határozottan” elutasította, a társai elfogadták. Amikor azonban kiléptek az épületből, mindhármukat letartóztatták a szovjet katonák, és egy közeli pincébe zárták őket. Thassynak és Görgeynek idővel sikerült megszökni a pincéből, Pált a sorsára hagyták. Odescalchi Pált mint „osztályellenséget” a gödöllői szovjet koncentrációs táborba vitték. A táborban tífuszjárvány pusztított, a rabok zöme meg is halt. Pál is megbetegedett, de életben maradt. 1946-ban engedték szabadon, olyan fizikai állapotban, hogy az édesapja nem ismerte fel.

1947-ben Odescalchi Pálnak sikerült kiutazási engedélyt szereznie, kivándorolt Angliába, ahol a liverpooli egyetemen folytatta mérnöki tanulmányait. Feleségül vette Tamássy Zsuzsannát, aki utána utazott Budapestről. Pál Liverpoolból a bristoli egyetemre ment át, ahol pszichológiát és filozófiát tanult. Diplomája után az ipari pszichológia terén kezdett dolgozni az IBM-nél. E cég megbízásából Hollandiában irányított egy továbbképző központot, majd Cheltenhamban konzulensként működött. Időközben elvált és feleségül vette Antonina Horne-t. Nyugalomba vonulása után Pál számos jótékonysági akciót támogatott, amelyek kedvezményezettje Magyarország vagy Erdély volt. Ezt a munkát nem adta fel a második válása után sem. 1995-ben Dél-Franciaországba, Arles-ba költözött, ahol társával, Anne-Charlotte DuChastellel élt. Rendszeresen hazalátogatott Budapestre és Tiszadobra, ahol az Andrássy családnak volt egykor birtoka. Mint a Transylvania Direct jótékonysági szervezet alelnöke abban nyújtott segítséget, hogy az erdélyi magyar gyermekek utazási segítséget kapjanak és eljuthassanak a magyar nyelvű iskolákba. 2005-ben létrehozta az Andrássy Gyula Alapítványt, dédapja szellemi örökségének az ápolására.

Odescalchi Pálnak első házasságából egy fia született, Mark, a másodikból egy leánya, Christina.

Pálra úgy fognak emlékezni az ismerősei, mint akinek szelíd modora, rendkívüli udvariassága mögött egy céljaihoz következetesen ragaszkodó, elveihez hű ember rejlett. Ezek a tulajdonságai 1944-45 hónapjaiban voltak különösen nyilvánvalóak, amikor az életét is kockáztatta hazája becsületéért és jövőjéért.